Posts in tag

gazdi


Oroszországban ez a bátor gazdi, nem volt rest és bemerészkedett a jeges folyóba, csak hogy megmentse a kutyáját. Itt szószerint kellett jeget törnie, hogy eljusson a kutyájához. Nézd meg, nem semmi.

A napokban kiraktunk egy videót egy kutyusról, aki annyira élvezte az autózást, hogy még énekelt is. Az alábbi videón azonban annyira fél a kutyus, hogy megfogta a gazdája kezét bátorításképpen.

Ennek a vicces kiskutyusnak nyilván volt már néhány próbálkozása a bejutással, csak olyankor mindig zárva volt az üvegajtó és hopp és kopp. Lényegében eljutott odáig, hogy már nem hisz a szemének, a nyitott ajtónál is azt hiszi kopp lesz a vége, ezért csak ott áll. De a gazdi később megoldja egy kis ráhatással a problémát.  

A szülők szokták mondani, hogy ez a gyerek egy szempillantás alatt mennyit nőtt, de ez még inkább igaz lehet a kisállatokra.  A kutyus, aki pár hónapja még apró kis kölyök volt, rövid idő alatt egy teljesen kifejlett négylábúvá változott. Olyan gyorsan, hogy az már szinte varázslat. Szerencsére soha nem veszítik el imádnivaló kiskutya varázsukat, mint …

A feleség titokban felvette, ahogy a férje a kutyájukkal táncol a kanapén. Nagyon aranyosak így együtt, ahogy a kutyus a zenére utánozza a gazdi fejmozgását.   Ajánlat: Emberek, akiket inkább ne engedj a konyha közelébe többé!

Amikor képeket készítünk kedvencünkről, akkor lehet egy véletlen becsúszás miatt vagy előre tervezve vagy csak meglátva a pillanatot sikerülhetnek nagyon vicces képek is a kutyusról. Az alábbi képek is ilyenek, amikben a kutyák valamilyen vicces helyzetben lettek lefotózva vagy csak viccesre sikerültek.  

A kutyák, ha sokáig ember közelében élnek, akkor megpróbálnak olyan viselkedési formákat felvenni, mint mi emberek. Az alábbi képeken szereplő imádni-való kutyusok is ezt csinálják, keményen próbálják leutánozni azokat a viselkedéseket, amiket a gazditól láttak és ettől nagyon édesek. Persze, erre a gazdi is rájátszik mivel néhány képnél különleges beállításokat alkalmaztak. Szerinted sikerült nekik?

A házi kedvencek nagyon okos állatok. Igazodnak a gazdájuk ritmusához, felveszik a szokásait. Teljes mértékben kivívják a szeretetükkel és a viselkedésükkel, hogy teljes értékű családtagnak tekintsük őket. Tisztában vannak vele, amikor a gazdik elindulnak reggel munkába, és egyedül maradnak. Türelmesen viselik az egyedüllétet, de ha csörren a kulcs a zárban, már az ajtóban várják a …

A macskák és emberek között van valami különleges kapcsolat, amiben nem csak mi adunk szeretetet kis társunknak, hanem különleges alkalmazkodóképességüknek köszönhetően a macskák is nagyon közel tudnak kerülni hozzánk. Ez már szinte nem is egyszerű szeretet felénk, hanem inkább imádnak minket csak persze a maguk módján. Az összegyűjtött képeken láthatunk erre jó példákat, olyan macskákról …

Reggelente nehéz kiszállnod az ágyból? Mindig visszaalszol? A szundi üzemmód a kedvenced? Ezt a problémádat megoldja a cicád, pofozással ébreszt a legtutibb biovekker…